Mi az allergia vagy ételérzékenység? Allergiásak vagyunk egyáltalán? Iker kislányaim, Panna és Luca koraszülöttek voltak, 34. hétre születtek. Luca tüdőgyulladással. Nagy valószínűséggel ez okozta a korai kibújást.

                Sajnos a gyermekágyi időszakban rám nehezedő testi és lelki terhelést nehezen viseltem el, így a szoptatás hamar abbamaradt, körülbelül három hónapos korukban. Kiegészítésként anyatej gyűjtőből kaptunk tejet, illetve tápszerrel pótoltuk, ami még hiányzott.

A bőrkiütések, gyermekkori ekcéma (atópiás dermatitis), nagyon sokáig tartó hasfájás jelentették mindennapjaink megpróbáltatásait. Sok mindent kipróbáltunk, például a homeopátiát, a hypoallergén tápszer fogyasztását, a gyomornak és a bélmozgásoknak jobban kedvező gyümölcsök és zöldségek bevezetését, bélflóra helyreállító szerek szedését. Mindegyik próbálkozás rövidtávon látványosan segített, de mindig visszatértek a gondok. A rendszeres hasfájástól véglegesen kb. 8 hónapos korukban búcsúzhattunk el. Az ekcéma maradt, főleg Lucánál.

A tej-, tejtermék allergia volt a leggyanúsabb, mert a tejmentes tápszerek mellett sokkal kevesebb tünetünk volt, így a tejet és tejterméket eleinte be sem vezettem az étrendjükbe. Aztán gyermekorvosi javaslatra próbálkozni kezdtünk ezekkel az ételekkel is, mert ilyen kis korban (2-3 év alatt) nincs orvosilag széleskörűen elismert módszer az allergia kimutatására. A vérvétel nagyon sok esetben téves negatív eredményt hoz. Mivel a tünetek nem voltak olyan súlyosak („komolyabb” allergiánál fulladásos rosszullét, hányás, stb jelentkezik), ezért nem aggódtak annyira.

Most két és fél évesek a lányok, ott tartunk, hogy biorezonanciával, illetve egy bizonyos vega-teszttel egymástól gyökeresen eltérő intoleranciákat mutattak ki, bár laikus értelmezésem szerint ezek pillanatnyi állapotokat mutatnak. Mivel közeleg az óvoda ideje, hamarosan el kell végezni egy vérvétellel járó vizsgálatot, amihez egy allergológus és a kerületi gasztroenterológus ajánlása is kellett. A helyzetet még egy kicsit nehezíti, hogy 2 hétig „tejterhelést” kell beiktatnunk, ennek során fokozatosan egyre több tejterméket kapnak.

Szóval ősztől óvodások lesznek a lányok, és óriási szerencsénkre van a kerületünkben egy olyan csoport, ahol mindenféle allergiával „rendelkező” gyermeket összegyűjtenek, dietetikus dolgozik az óvodában, szóval talán a figyelem is megvan. Mindenesetre úgy hirdetik magukat, hogy megtanítják a gyerekeket együtt élni azzal, hogy nem ehetnek meg bármit, hogy pattogatott kukorica van a szülinapokon torta helyett a lisztérzékenyekre való tekintettel.

Nehéz összefoglalnom az érzéseimet a történetünkkel kapcsolatban:

Megtapasztaltam, hogy különcnek tűnök a barátok, családtagok között, akiknek ezek az értékek egyáltalán nem fontosak, de még csak említésre sem méltóak. Megkaptam azt, hogy „Ugyan már, nincs ennek a gyereknek semmi baja!” Vagy: "Te jó ég, ennyiért veszed a kölest?!” Megtapasztaltam, hogy vagyonokat és hosszú figyelmes órákat kell rászánni arra, hogy frissebbet, nem génkezeltet, adalékanyagoktól menteset, de ne „álbio”-t vegyek. És közben úgy érzem, hogy tudathasadásos állapotba kerülök, mert egyrészről tudom, értem, azonosulok és követni akarom azokat a gondolatokat, melyek szerint árt a lányok szervezetének sok minden, amivel nap, mint nap találkozunk, és rövidebb, egészségtelenebb életünk lesz, ha nem teszünk ez ellen. De mindemellett van egy másik énem, aki azt mondja, hogy nem kell túlbonyolítani, én is budapesti vezetékes vízen nőttem fel. Talán a tudatossággal, a veszélyek felismerésével járó önbizalomvesztést nem viselem jól.

És néha fáradt vagyok és egyszerűen csak szeretném elfogadni a nagymamám főzelékét úgy, ahogy van, úgy ahogy finom és nem az általam élesztő és finomliszt nélkül (az első vega-teszt a lisztet mutatta ki allergénként) sütött féltégla állagú kenyérrel szeretnék kísérletezni, mert meg sem kóstolják esetleg a gyerkőcök.

Az érzékenységet, allergiát mindenféleképpen jelnek tekintem a gyermekeim részéről, hogy valami nem tökéletes számukra, számunkra. Korábban is így gondoltam, de az önmarcangoláson túl nem jutottam messzire. Most már ezért a felismerésért hálás is tudok lenni. Megtanultam főzni, sütni (korábban egyáltalán nem főztem), én magam is sokkal egészségesebben étkezem. Lassacskán kezdek rájönni, hogy milyen egyszerűen is össze lehet dobni egy egészséges ebédet, vagy egyszerre akár többet is, persze ahhoz jönnie kell az ötletnek.

Összességében egy cseppet sem vagyunk sajnálatra méltóak. Van két egészséges (kicsit ekcémás), vidám kislányom, akik pont annyiszor kapnak el vírusokat, mint hasonló korú és hasonlóan közösségbe járó társaik, akiknek még vannak olyan érzékeny rezdüléseik, melyekre, ha nyitott marad az anya szeme és füle, akkor hamar reagálhat rá és ettől mindannyian sokkal boldogabbak lehetünk. Saját magamra nézve a személyiségem leggyengébb láncszemét, a türelmetlenséget kezdem megtanulni kezelni, csökkenteni és ebben az egészséges élettel való foglalkozás nagyon sokat segít.

 Köszönöm, hogy elolvastak!